Néhány gondolat a tokaji közösségi ház sorsáról

Mivel az elmúlt napokban sokan reagáltak a Szent Iván napjára, a tokaji Makovecz-épület felgyújtására szervezett alkalomról, ezért a szervezők kérésére közzéteszünk néhány adalékot az épület történetéről, illetve az esemény hátteréről:

Az első és legfontosabb, hogy a rendezvényt megtartják, az önkormányzattal és a helyi tűzoltósággal egyeztetve, a megfelelő óvintézkedések betartásával.
A közösségi házat Makovecz Imre 1977-ben tervezte a Népművelési Intézetben dolgozó Zelnik József megbízására.
A közösségi ház 1979-80-ban épült meg a Bodrog és a Tisza összefolyásánál a Fiatal Népművészek Stúdiójának nyári táborai keretében. A táborokban Makovecz mellett részt vett Samu Géza, Péterffy László, Csete György és Nagy László is.
Bő húsz éve az árvíz erősen károsította az épületet, ezért Tokaj Önkormányzata áttelepítette azt a Bodrog jobb partjára egy önkormányzati telekre.

Makovecz Imre valóban úgy rendelkezett, hogy a roncs el legyen égetve, ám Bodonyi Csaba, Tokaj korábbi főépítésze ezt az új kópia megépülte után tervezte megtenni.
Az új építés, felgyújtás kérdése több éves történet, amely végig a Makovecz Imre Alapítvány képviselőivel egyeztetve formálódott.
2021-ben Tokaj Önkormányzata – forráshiánya miatt – több más telekkel együtt azt az ingatlant is eladta, amelyen a közösségi ház áll. Az új tulajdonos idén januárban egy harmadik személynek adta tovább a telket, akinek a kérésére februárban elkezdte bontani a házat. A bontást Rudolf Mihály főépítész azonnal leállíttatta és felvette a kapcsolatot a Makovecz Imre Alapítvánnyal, az új és régi telektulajdonos türelmét kérve.
Az építmény a Makovecz Imre Alapítvány tulajdona, nem a telek tulajdonosáé, így a velük egyeztetett idei nyári napforduló tűnt a legalkalmasabb időnek arra, hogy – a fenti nem messze optimális körülmények között – emlékezzünk egy tűzgyújtással Makovecz Imrére.
A kópia épületet Mankovits Tamás (iparművész, az eredeti, 43 évvel ezelőtti építés egyik résztvevője) megépíti a Pap Miklós Népfőiskola által bérelt tokaji telken a közeljövőben, a Vándoriskola korábbi felmérési tervei alapján.
Mindenki azt szerette volna, hogy a régi ház elbontása előtt megvalósuljon a kópia épület, de az élet másképpen hozta. A tervek szerint a régi építményből egy tanu gerenda, oszlop, vagy kapuszárny be lesz építve az új épületbe.

A képek az Új Művészet 2015 decemberi számából származnak. A csónakban (balról jobbra) Makovecz Benjámin, Makovecz Imre, Samu Géza és Csete György ül.

szöveg: Rudolf Mihály, Erhardt Gábor


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×