Az iskolai év kezdetén mintegy 620 diák és félszáz pedagógus vehette birtokba a több mint hárommilliárd forintból megújult Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot. A felújítás terveit a Triskell Építész Iroda készítette, amelynek vezető tervezőjével, az Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas Horváth Zoltánnal, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjával az alföldi szecesszióról, a helyben boldogulás lehetőségeiről és a közösség szolgálatáról is beszélgettünk.
T.I.: Cegléd „Kossuth városa”, ahol Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál várja az érdeklődőket 2024. szeptember 19–21. között a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium szomszédságában. A Kossuth-kultusz elemei megtalálhatók az emblematikus intézményben is, ahol 1903 szeptemberében indult meg a tanítás. Mit érzékelt ebből a kitüntetett figyelemből az épület felújításakor?
H.Z.: Nagy érdeklődés kísérte a munkánkat a tervezés első pillanatától kezdve, ami nekem szokatlan volt. Korábban inkább zöldmezős beruházások találtak rám. Megszoktam, hogy a tervezés-kivitelezés során kizárólag az érintettek vagy még inkább az őket képviselők figyelme kíséri az építész munkáját, és csak a fizikai megvalósulást követően érzem azt az izgatott várakozást, amely arra irányul: miként fogadja az épületet a közösség, amelynek szántuk? Az újdonság varázslatos vonzása átalakul-e megbecsüléssé, pótolhatatlan közkinccsé az évek során? Befogadja-e a hely, a környezet és a használók közössége az épületet?
T.I.: Lesz-e belőle műemlék?
H.Z.: Igen, ez nagy titok, és minden építész erre a kérdésre keresi a választ: mitől válik igazán fontossá egy épület? Ez a keresés adja a munkánk értelmét. Jó vagy rossz válaszaink minősítenek bennünket és rajtunk keresztül az épületeinket is. Bevallva-bevallatlanul minden építész műemléket szeretne tervezni, ami nem azt jelenti, hogy régi házat, hanem olyan épületet, amely a hely épített és teremtett környezetéhez, a közösség kultúrájához úgy illeszkedik, hogy meghatározza az ott élők mindennapjait évszázadokra, s oly fontossá válik, hogy jogi védelem alá kerül. Más a helyzet egy százhúsz éves épülettel: ami ilyen szép kort megért, az már bizonyított, részévé vált a közösség mindennapjainak. Persze jogi értelemben védi, ha műemlékké vagy helyi védett épületté nyilvánítják, és amúgy is figyel rá a közösség minden tagja. Ha idegenként érkezik az építész – mint esetünkben ez Cegléden történt –, már a felmérést és a tervezést is kitüntetett közösségi figyelem kíséri. Sokan sokféleképpen segítették a munkánkat, előkerültek értékes eredeti tervek, régi képeslapok, fotók, és a jótanácsokból, a felelevenített múltbéli legendákból sem volt hiány.
T.I.: Személyes emlékeket őriz az épületről?
H.Z.: Az 1980-as évek első felében az ócsai Bolyai János Gimnázium diákjaként tanulmányi versenyen vettem részt a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban, amely az intézmény alapítása óta, így az én diákéveimben is a középfokú oktatás regionális központjának minősült. Már nem emlékszem, milyen versenyen voltunk, az eredményről se kérdezzen, de egy hangulatot, homályos képet megőriztem magamban a főlépcső kagylószerű kupolájáról, amely gyerekként is lenyűgözött. A következő találkozásom az épülettel 2020 januárjában történt, akkorra már azt is tudtam, hogy az eredeti terveket Pártos Gyula műépítész készítette, aki rövid ideig munkatársa volt Lechner Ödönnek, a korszak legjelentősebb építészének.
T.I.: Milyen szempontok alapján készült a felújítási terv?
H.Z.: Az előkészítést és a megvalósítást is a Magyar Állam finanszírozta. A megrendelő a tervezési munka során változott, vagy úgy is mondhatnám, kibővült. Kezdetben kizárólag a tankerületi központ volt a megbízónk, ezért az épület leromlott műszaki állapota mellett a gimnázium felújítására, az oktatás körülményeinek javítására került a fókusz. Amikor az Építési és Közlekedési Minisztérium is bekapcsolódott az előkészítő munkába, a program kibővülhetett az épület teljes körű, külső és belső rekonstrukciójával.
T.I.: Milyen élmény volt immár építészszemmel bejárni a gimnáziumot?
H.Z.: Szomorú helyzettel szembesültem az első bejáráskor: a lehulló, hámló külső vakolat és vakolatdíszek miatt védőtetővel volt körbeépítve az épület. Elöregedett, több helyen működésképtelen nyílászárókat találtunk. A hiányos bádogozás és tetőfedés miatt a beázások is komoly károkat okoztak a homlokzati architektúrában, valamint a tetőszerkezet évszázados gerendáiban. A belső terek linóleumburkolatos padlói és műanyag lambéria falburkolatai méltatlanok voltak az épület rangjához. Az U alakú, kétemeletes épület udvarában eredetileg balluszteres mellvéddel díszített tornacsarnok állt. Ezt az épületrészt az 1970-es években teljesen átépítették: kiszélesítették és emeletessé bővítették, itt alakították ki a könyvtárat. A további – lapos tetős, földszintes – tornacsarnoki részt magastetőt imitáló cserépfedéssel vették körbe, és a homlokzatát is modernizálták. Az oldalhomlokzatokra a korábbi íves ablakok helyett egyenes záródású ablakok kerültek. Ezekkel az átalakításokkal a tornatermi építmény megjelenése különösen zavaróvá vált. A főépület oldalszárnyait és a vizesblokkok tetejét eredetileg fiatornyok hangsúlyozták. Sajnos az átépítések során mindez eltűnt, így az udvari megjelenés sematikus homlokzati látványt nyújtott.
T.I.: Ezért vették elő az eredeti terveket?
H.Z.: Készült építéstörténeti kutatás és értékvédelmi leltár, amelyben nagy segítségemre volt dr. Janotti Judit műemlékvédelmi szakértő. A tervezési munkához támpontot szolgáltattak az eredeti kiviteli tervek, valamint az a részletes felmérés, amelyet mások mellett munkatársam, Horváth Gergely építész végzett. Mindez kiegészült az ácsszerkezet elemeire vonatkozó, faanyagvédelmi szakértői dokumentációval. Az értékleltár részletesen kitért az építéskori és a 2020. januári állapot közötti különbségekre, és felsorolta az örökségvédelmi értékkel rendelkező szerkezeteket, elemeket. Ezek alapján igyekeztünk a felújítást részletesen megtervezni, majd a lehetőségek mentén a legnagyobb igényességgel kivitelezni.
T.I.: Lenyűgözőek lettek a belső festések!
H.Z.: Tényleg csodálatosak, Uri Mátyás készítette a főhomlokzati sgraffitókhoz hasonlóan. Az erősen elkoszolódott eredeti minták lemásolása után egyenként határoztuk meg a színeket, több próbafestést is elvégezve. Türelemre parancsoló munka volt, de megérte! A rekonstrukció során megújultak az épület nyílásszárói, burkolatai, szigetelései, az új gépészeti, elektromos és informatikai rendszer mellett a XXI. századi oktatástechnológia struktúrái is kiépültek. A közlekedőrendszer új, belső lifttel egészült ki. A tornatermi szárny is megújult. A homlokzat az eredetit megidéző, a főépülethez illeszkedő megjelenést kapott. A hátsó lépcsőházak feletti tornyokat eredeti formájukban visszaépítettük, az épület tetőfedése szintén az eredeti állapot szerinti, díszítő cserépfedést kapott. Régi képek alapján rekonstruáltuk az országcímert: a megújult főhomlokzat tengelyében ismét angyalok emelik a koronát a magyar címer fölé.
T.I.: Ez volt tehát a koncepció: az épület eredeti állapotának visszaállítása?
H.Z.: Hogy jól értsük ennek jelentőségét, látnunk kell azt a sajátos építészeti karaktert, amelyet alföldi szecessziónak nevezünk. Ez nem más, mint a magyar kulturális életben, elsősorban a képzőművészetben és az építőművészetben lezajlott útkeresés a XIX-XX. század fordulóján. Az új építészeti formanyelv forrásának a magyar népművészet motívumkincsét tekintették. Azokat a színeket, formákat, jeleket, amelyek a paraszti kultúra változatos fejlődése során kitörölhetetlen nyomot hagytak a közösségek érzésvilágában, ízléskultúrájában, gondolkodásmódjában. Amelyek a magyarság eredetére, a keleti nagy kultúrákkal való kapcsolatunkra utaltak. Ez a kulturális forradalom egybeesik a nemzettudat ébredésével, Magyarország felemelkedésével a millennium idején. Továbbá van itt még valami, amiről beszélnünk kell, ha egy vidéki középület felújításának jelentőséget taglaljuk: Lázár János miniszter úr fogalmazta meg ezt az épület átadóünnepségén, amikor a helyről és a helyben boldogulás lehetőségeiről beszélt. Kossuth városának rangját és méltóságát, generációk kulturális gyökerét, a helyi közösség szellemi élethez fűződő viszonyát határozta meg ez az épület. Biztos vagyok benne, hogy a jövő generációinak identitására is kedvezően hat a felújított gimnázium. Úgy vélem, az építészet elválaszthatatlan a helytől, annak természeti adottságaitól és kulturális értékeitől. Szakmai hitvallásom szerint az építész feladata az értékmentés-értékteremtés kettősségében rejlik. Az ezek felett álló rendezőelv: a hely maga. A helyért, a közösségért szakmai felelősséget vállalni pedig nem más, mint főépítészként segíteni a döntéshozók munkáját.
T.I.: Milyen lehetőséget lát erre az Országos Főépítészi Kollégium alelnökeként?
H.Z.: Mesterem, Makovecz Imre az épített környezet minőségét szenvedélyesen ostorozva arra biztatott, vállaljak főépítészi feladatokat a tervezői munkám mellett. Szakmai és közéleti fórumokon egyaránt hangsúlyozta: minden településen szakember jelenlétére, gazdára van szükség. Mindig a hely, a közösség szolgálatáról beszélt, olyan előkészítő munkáról, amelynek következtében az ott élők a vágyaik szerinti – magasabb minőségű – életet élhetnek. 1998 óta látok el főépítészi feladatokat – tizenhat évig Ócsán, öt évig Maglódon, jelenleg Visegrádon –, ezt a feladatot az építészi lét elválaszthatatlan részének tartom. Minden kollégát arra biztatok, hogy próbálja ki magát, és segítse a településeket a legapróbb falvaktól a nagyvárosokig. Szükség is van erre, hiszen ma közel ötszáz vizsgázott főépítész van, amelyből alig háromszáz lát el valamely településen főépítészi feladatot. A jelenlegi helyzet tehát nem jó. Úgy gondolom, az Országos Főépítészi Kollégiumnak, valamint a hamarosan megalakuló Kamarai Főépítészi Tagozatnak sokat kell tennie a szakmán belül és a településvezetőkkel együttműködve azért, hogy ez a szám a közeljövőben jelentősen növekedjék. Ma Magyarországon 3150 település van a megyei jogú városoktól a legapróbb falvakig. A Magyar Építész Kamara közel kilencezer tagja körében kell a toborzó-, népszerűsítő munkát elvégeznünk. Egyetlen helyről sem mondhatunk le, ha az épített környezetünk megóvása, az értékteremtés a cél. Ez nemzeti alapkérdés, amelyben az építészszakmának helyt kell állni. Optimista vagyok abban a tekintetben, hogy a szakmai szervezetek összefogásával, az építési kormányzat értő és támogató tevékenysége mellett sikerülhet olyan helyzetet teremteni, amely fordítani tud a jelenlegi tendenciákon. Egyúttal pedig a főépítészi rendszer nagyobb közösségi támogatását is eléri.
Szöveg: Tóth Ida
Fotók: Papp Elek, Horváth Zoltán-portrék: Nyirő Simon/MMA
Eredeti megjelenések ITT és ITT.
