A Dunamelléki Református Egyházkerület 2024 tavaszán nyílt építészeti tervpályázatot írt ki egy új, 16 tantermes általános és művészeti iskola megvalósítására Szigetszentmiklós Bucka városrészben. Az alábbiakban az ArchEA Építész Műhely és az Architectura Hirundo közös pályaművét mutatjuk be, a szerzők szövegének felhasználásával.
Tervezéskor a képzeletünkben egy olyan hely jelent meg, amely óv és befogad, embert és környezetet egyaránt. A testi-lelki-szellemi fejlődés, a közös munka és mindezek megünneplésének tere.
Lélek: Erős, ragyogó várat álmodunk a közösség számára, amely világosságot nyújt még nappali sötétben is.
Szellem: (Oldal)szárnyai alatt növekedhetnek a szőlőszemek, egyéni képességeiket itt bontakoztathatják ki, és fejlődhetnek készségeik önmaguk és a közösségi lét megismerése által.
Test: Egészsége lelki és szellemi fejlődésünkre is kihat, így erősítése és a közösségi együttműködésünk gyakorlásának egyik módja a játék és a sport, kicsiknek és nagyoknak, a közösség jelenlegi és leendő tagjainak egyaránt.
Óv és befogad: Az épületegyüttes testével óvja a tanulás és közös játék tereit úgy, hogy közben ellenőrzött keretek között, saját területéből közteret képezve hívogatja egy reggeli kávéra és biztatja esti közös játékra a városlakókat belső és külső sportterületein.
Környezet: A természeti környezettel való egészséges kapcsolat a minden osztályteremhez tartozó saját kiskerteken keresztül a hétköznapok során is fejlődik. A Bucka-tó felé néző játszókert közösségi ünnepek és a hétvégi istentiszteletek alkalmával megnyílik a hívek számára, az érkező kisgyermekek ekkor itt és a belső közösségi terekben vehetnek részt játékos foglalkozásokon. A városnak ugyanakkor városi terekre is szüksége van, amelyek identitást adnak és erősítik azt. A Csónakos utca felé ilyen érkező, gyülekező és a közlekedést segítő tereket adunk át. Ennek fontos eleme, hogy az így kialakuló tér életét szolgáltatásként a kávézó, büfé és sportterület serkentse. A közlekedés akadálymentességének érdekében további gyalogos, kerékpáros, autós és tömegközlekedési helyzeteket teremtünk ezeken a köz számára megnyitott tereken.
Munka: A kiskertek ápolása, az ünnepi közös sütés-főzés, a technika teremben folyó bútor készítés és javítások mind mind közösségmegtartó -és készségfejlesztő tevékenységek. Ezek játékos részeit összekapcsoljuk a professzionális oldalukkal: tankonyhát a konyhával, technika termet a karbantartási részleggel, kiskerteket a tájépítészeti minőségű terekkel.
Ünnep: A tér az ünnep helyévé válik a heti és éves alkalmak során, valamint a helyi közösség igényei szerint. A kápolna – galériás aula – nagyterem – étkező – konyha kapcsolata kiegészülve a külső és átmeneti terekkel nagy befogadóképességű rendezvények (akár esküvő, vagy kisebb koncert) megtartására is alkalmassá teszik az épületet. A lelátóval kiegészíthető sportcsarnok pedig nagyobb tömeg rendezvényeket, a teljes iskolai közösséget megmozgató eseményeket, (sportnapokat, évnyitót -és zárót) fogad be.