Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról – 2023

Idén is meghirdetésre került Az év Főépítésze és a Főépítészi Életmű Díj felhívása. Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.

A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele minimum 20 éves főépítészi gyakorlat. A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.

A javaslatok benyújtási határideje a Veszprémben, 2023. szeptember 13-15. között megrendezésre kerülő XXVII. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve 2023. július 31. (hétfő).

További információ és a pályázati felhívás megtalálható ITT.


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×